Ma voltunk magzatiszív ultarahangon. Majd becsináltam, annyira izgultam. Igaz, hogy nem így indultunk el, de mire ott ültünk a váróba, az ideg rendesen bennem volt. ( Persze az is rátett egy kalappal, hogy előző nap rengeteg rémtörténetet sikerült olvasnom más baba-mama blogokon).
A lényeg. Benőnek semmi baja, minden rendben van. A szíve csodálatosan ver, minden fő erecskéje szépen működik, szóval teljes a nyugalom. A doktornőnek rettenetesen tetszett, hogy a mi gyermekünk ennyire fotogén, szóval minden irányból jól megnézte magának.
Amilyen aggodalommal mentem oda, annál százszor nagyobb nyugalommal indultunk haza (de előtte beugrottunk a rendelővel szemben lévő cukrászdába).
Ez lenne a mi kis Csöppünk talpikója:
És itt van Őfelsége a Kisherceg:
Tegnap a védőnő egy kisebb sokkot kapot a mérlegelésnél, amikor konstatálta, hogy 2,5 kg-mal többet mutat a mérleg. Jó, én is megijedtem, főleg, amikor arra akart rádumálni, hogy puffasztott rízst egyek almával (vettem is puffasztott izét). Ahányszor csak a Férjem meglátja a bontatlan csomag puffasztott vackot a pulton, azt mormogja, hogy: P*csán rúgom a védőnőt...
Nem mintha aggódni kéne, hogy én azt megeszem, de jobban fogok figyelni a táplálkozásra. Azért hozzáteszem, tegnap teljes harcidíszbe álltam a mérlegre, tehát a tegnapi 2,5 kg ma már csak 1 kg volt.
Hétfőn újra mozizunk, akkor a genetikai ultrahang lesz soron.
