Ma elég zombin ébredtem, szóval nem számítottam semmi jóra a nap folyamán. A gyermek egészen álmatag volt, nem nagyon mocorgott egész nap, de bíztam benne, hogy mire megyünk a dokihoz azért összeszedi magát.
Kb. 15:45-re már ott is voltunk a klinikán, 5 perccel később már a ctg-én pislogtam. Kb. 40 percet volt rám kötve a gép, ami idő alatt a gyerek valami fergeteges nagyot szunyált. Ismét csődöt mondott minden módszer, se csoki, se narancslé, se bizergálás, se böködés se semmi a világon fel nem ébreszthette. Ez alatt az idő alatt, kb. 10 nőt vizsgáltak meg a mellettem lévő vizsgálóban, ami tudni illik egy darab műanyag függönnyel van elválasztva, így mindenkiről tudtam, hogy milyen kórelőzménye van...Sebaj, volt nekem elég gondom a saját gyermekemmel.
Jött a doki, ránézett a ctg eredményre és azt mondta, hogy akkor most megvizsgálom. Én meg lesápadtam, hogy kérem szépen nem erről volt szó, mert a két naponta számomra azt jelenti, hogy holnap kéne, nem ma. Igen ám, de a gyerek jól keresztbe tett nekem, így nem volt más választás.... Egye fene, túl leszünk rajta hamar. Aha, persze... A dokinak már van tapasztalata, mert el kezdett dumálni, hogy szombaton megy koncertre és említette, hogy volt metallicán is (ami nekem csak meg lett ígérve), jól elterelte a figyelmem, amikor hát olyan fájdalmat éreztem mint még soha. Hát akkor már bevallotta, hogy egy amnioszkópiát kéne csinálnia, de ahhoz vízszintbe kéne hozni a méhszájamat, ami képzeljem el nyitva van (igaz csak egy ujjnyira, de megteszi, hogy egy fémcsövet áttuszkoljon rajta). Mondtam, hogy az kizárt dolog, már mint, hogy engem még egyszer így megkínozzon (és még fizessek is érte). Igazából tudtam, hogy nem úszom meg a dolgot, de az időt akartam húzni, hogy összeszedjem minden energiám és bátorságom. Addigra már ott volt egy szülésznő is, aki próbált nyugtatni. Ok, térdeket felhúz és tart, aztán ismét eszméletlen kiszakad a mindenem fájdalom (tudom tudom, majd a szülésnél nyafogjak), ez volt az a pillanat amikor majdnem lerúgtam a dokit magamról, csak a szülésznő elkapta a lábam (1:0 a dokinak). Ok, kész... Anyáááááám, tartott vagy fél percig a dolog de én leizzadtam, csillagokat láttam és olyan szavakat használtam, amiket csak Édesapám szokott ha valami nagyon nem stimmelt. A doki nem győzött bocsánatot kérni, a szülésznő meg rettenetesen sajnált. Mondtam a dokinak, hogy ha még egyszer azt mondja, hogy akkor most megvizsgál, akkor én felkapom a nyúlcipőt és ott sem vagyok.
A lényeg, a magzatvíz szép tiszta, minden oké. A Kisherceg eszméletlenül jól érzi magát a kis birodalmában és semmi jelét nem adja annak, hogy ő távozni szeretne onnan. Persze örülök, hogy már végre nyitva van a méhszáj, mert ez azt jelenti, hogy ha a gyerkőc nem akarna kijönni a héten, akkor sem kell már befeküdni, elég csak burok repesztésre menni.
A doki utasítása az volt, hogy séta, semmi fekvés, lépcsőzés illetve amit még ilyenkor ajánlani szoktak... Rajta vagyok. Ha ma este nem lesz semmi (mert miért lenne), akkor holnap reggel 7-re vár minket egy újabb ctg-re.
Ennyi. Iszom a málnalevél hányadék teát, ezek szerint bejön. Bár délelőtt úgy levitte a vércukromat, hogy majdnem pofára estem a Corába, úgy elszédültem.
Ha van valami változás holnap, akkor jelentkezem.
40+2