Babszem Story

Kb. 2 napja, olyan tisztán és érthetően mondja ezt a szót és kb. mindenre, hogy az félelmetes. Pedig jó lenne, ha jelentősen szelektálná, hogy mire mond nemet és mire nem, sokkal könnyebb lenne a kommunikációnk és néhány dologgal jobban is haladnánk talán :)...

Pl.: egy pár hónapja már nem bilizünk, mert nem igen jutottunk előrébb a dologgal. Vettem egy patent kis wc szűkítőt, aminek sokkal nagyobb a sikere. Legalábbis, olyan szempontból mindenképpen, hogy nem fél ráülni, és hatalmas buli lehúzni a wc-t.    Szóval, azt szerettem volna elérni nála, hogy szóljon, hogy ha kakilnia kell, a következő képpen:

-Milu, ha kakilni kell, mondd, hogy kaka.

-Kaka.

-Jó, ügyes vagy, de ugye szólsz ha kell?

-Nem.

:( És tényleg nem szól, úgy kell rá vadászni és milliószor megkérdezni, hogy most akkor kell-e és persze letagadja, mert a wc miatt nem fogja a legjobb játékot abbahagyni... Remélem azért ez változni fog lassacskán.

Mert hát tennivaló, annyi, de annyi van:

Szóval amíg Ő ilyen jól lefoglalja magát, azzal lefoglal engem is, mert nem áll másból a nap (leszámítva azt a minimális időt amit pelenkázással és evéssel töltünk), hogy pakolok utána. Mert soha semmi sincs jó helyen, vagy ha azon van, akkor ne legyen ott és az elvett tárgyak sajna még nem tanultak meg visszamenni a helyükre, pedig nagyon-nagyon reménykedtem benne.

Nagyon szereti magát nézegetni a tükörben, miközben parádézik:

Általában Apa cipőiben, mert azok vannak a tükör alá rakva, de van, hogy talál valami fejfedőt és felteszi magának és már rohan a tükörhöz, hogy megnézze, hogy az hogyan is áll neki. Persze mindezt általában hangosan kommentálja. 

Sajna eljutottunk mi is abba a korszakba, hogy ha valami nem úgy történik, vagy nem akkor, amikor Ő szeretné, akkor nem hisztizik, áááááááááá, az ritka, nem, ami a kezében van, azt földhöz vágja, vagy, csap egyet a levegőbe, vagy éppen rám és közben oooolyan pillantásokat küld felém (mert általában én húzom keresztül a számításait, amiért ugye én bűnhődöm, persze van, hogy Apa nem enged valamit és azért is én kapok, mert Apa imádnivalóantutijófej), hogy tényleg elgondolkodom, hogy mit is tettem. Viccet félretéve, annyira furcsa, hogy 15 hónaposan milyen pontosan ki tudja fejezni a nem tetszését. Hiszen egy éve, még csak az eö-őő-gő gyakorlása illetve a mosolygás ment, most meg már integet és világgá megy.

Persze szeret engem is, mert olyan csöpögős puszikat kapok, amik már cuppannak is, hogy nem győzök olvadni tőle. Mondja nekem, hogy "Anyiiiii", hozzám bújik, jáááááááj, szóval a kisujja köré tud csavarni kb. 2 pillanat alatt. Persze, tudok bosszankodni, amikor mondjuk reggel öltöznék és ő a fürdőszobában a wc-mosógép-tusoló háromszögben randalírozik és hihetetlen zsonglőr mutatványok közepette kell magamra vennem a ruhákat, mert meg kell akadályozni a wc kinyitását és belső vizsgálatát, a wc papír letekercselését és a mosógépbe mászást és mind ezt 5 mp belül... Kb. ez szokott lenni a bemelegítés a baba-mama tornára (khmm... itt jelentem be, hogy a fittmami versenyen 2. helyezést értem el, hála a Gyermekünknek, aki mind végig támogatott, és becsülettel akadályozta a többi versenyzőt :), Gratula Magdinak és Adrinak is!!).

Tegnap voltunk a 15 hós oltáson:( :(. Olyan lelkiismeret furdalásom van minden oltás után.... Most Apa is ott volt velünk és láttam rajta, hogy ugyan így érez Ő is, de hát kötelező, sajnos ez van...Bízom benne, hogy nem igen fogja megviselni.

Hétvégén ismét ellátogattunk az állatkertbe. Egyik apropója az volt, hogy Milánnak van már kedvenc tv műsora, az Állatkert a hátizsákban. Van benne egy maki, amelyik össze-vissza szokott szökdécselni, ennek hatására Ő is próbálkozik az ugrálással, nagyon édes ahogy csinálja. Szóval Zaboo-t, a nem tudom milyen fekete-fehér makit, elmentünk megnézni az állatkertbe, és nem ő volt a favorit, hanem a fóka:

Van egy rész, 0:41-nél, ahol két kezét maga elé nyújtva megy a fóka után. Így szokta kérni Fügétől is a játékát és így kérte  galambokat is, hogy menjenek már oda hozzá. Szóval ez is egy kis kérlelés a fóka felé, hogy ugyan már, gyere ide.

Most sokkal jobban élvezte és sokkal jobban is látta az állatokat, jól el is fáradt a nap végére, de olyan jó látni, hogy örül, hogy jól érzi magát.

Sajnálom, hogy ilyen ritkán írok csak, de tényleg örülök, ha a szabadidőmben meggyőződhetek róla, hogy igen takarítani, mosni, főzni, stb. kéne... tehát olyankor azokat próbálom elintézni. Ami némiképp rossz hír (és egyben jó), hogy szeptembertől még ennyi időm sem lesz az írásra, mert tatatadaaaam, cukrásznak fogok tanulni és elindulok az álmaim megvalósítása felé (remélem).

Esti tagozatra fogok járni, heti kétszer 4 órában. Amíg suliba leszek, a Nagyi és Apa fog Milánra vigyázni. Kicsit lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy heti 8 órát nem vele fogok tölteni, hogy másra kell bíznom.... Rossz anyának érzem magam, pedig tudom, hogy nem ettől rossz anya egy anya..

A lényeg, hogy igyekszem havonta 1-2 bejegyzést írni, ha lehet, akkor gyakrabban.