Nagyon nagy öröm ért a mai nap. A facebookon kaptam 3 levelet, 3 kedves ismerősömtől, hogy olvassák a blogot és hogy gratulálnak zsebikéhez. Nagyon jól esett! Szóval köszöntöm a kis lelkes olvasótáborom körében Timit, Ritát és Ernőt!!!! Puszi nektek és még egyszer köszönöm a leveleket!
Elég régen írtam, azóta sok minden nem történt. Ami megmozgatta a fantáziámat, pontosabban, ami egy kicsit aggaszt az a suli. Nem az én hozzáállasommal van a gond, félreértés ne essék, hanem Atiéval. Az elmúlt négy napba, olyan rugásokat, mocorgásokat vágott le, amíg én ülök és próbálnék figyelni (ami ínélkül is nehéz, hogy valaki focizna a hólyagommal), hogy az nem igaz. Sajnos nekem se jó, hogy napi 7-8 órákat ülök, a gyerek kifejezetten utálja, de nem tudok mit csinálni. A kocsiba elnyugszik valahogy, ott csak nyújtózkodni szokott. Amikor felállok azt úgy hálálja meg, hogy rugózik kettőt hármat a hasfalamon, ami szintén nem egy kellemes érzés. Szóval remélem mire odajutunk, hogy ő lesz sulis, jobban fogja bírni, különben egy az egyben apja fia.
Hétvégén még írok és teszek fel pocakfotót, mert már van miről. Olyan, mintha egyik napról a másikra nőne a hasam. Most vagyunk 17 hetesek és 4 naposak és azért sok velünk egyidős asszonyt lekörözünk. Úgy tűnik teljesül a nagy pocakos álom.
