Tegnap este úgy döntöttem, hogy hallgatózom egy kicsit. Hát tessék elképzelni, hogy nagyon nem kellett hallgatózni, mert olyan erősen hallottam Pocakpici szívhangját, hogy öröm volt hallgatni. KAptam tőle ajándékot is, mert olyanokat boxolt a mikrofonba, hogy csak na. Persze ezeket én nem éreztem :(, de már nagyon jó lenne.
Ha a hátamon fekszem, akkor is látszik a pocak és kb. 3-4 ujjal a köldököm alatt ki lehet tapintani a méhemet.
Ma reggel úgy döntöttem, hogy újra hallgatózom, meg hátha apjának is meg tudom mutatni a gyerek box tudományát. Hát... az apja nem volt elragadtatva attól, hogy miért piszkálom azt a gyereket kora reggel, mert hogy neki aludnia kell.... Az nem jutott az eszébe, hogy miatta ébredtem fel, mert úgy fájt a derekam, mint a fene.
A lényeg a lényeg, hogy úgy elbújt a gyerek a vakbelem helyére, hogy alig lehetett hallani valamit, tehát vettem a lapot és nem hallgatóztam tovább. Majd este.... de lehet most kéne, mert most reggeliztem.
Ma vagyunk 13+5-ben és ez már a II. trimeszter, tehát tényleg rohan az idő.
Ahogy megittam a reggeli gyümiteát megyek az orvoshoz. Nem szabad elfelejtenem igazolást kérni, hogy betöltöttem a 12. hetet. Olyan feledékeny vagyok mostanába...
