Van nekem ez a lassan 11 hetes Törpicsekem, aki úgy nő, mint a gomba. 2-3 hete még 62-es kis ruhákat kellett neki venni, amik 2 hordás után már rá sem mennek... Nem véletlenül, hiszen az elmúlt 2 hónapban 9 cm-t nőtt és már nagy 6 kg-os fiú lett. Megkapta az emlegetett szuriját is, ami engem legalább annyira megviselt, mint Őt :(
Tényleg azt látom rajta,hogy napról napra változik. Érdeklődőbb, játékosabb. Most, hogy vannak visszajelzései, sokkal könnyebb Vele. Ezt a másfél- két hónapot ki kellett böjtölni, hogy idáig eljussunk. Most már csak az a nehéz, hogy változatos játékokkal kössem le. 5-10 percig simán el van a relaxszékbe, addig én vígan elfogyasztom a reggelimet /ebédemet. Most már elkezdett a játékai után nyúlni. Nagy összpontosítás árán van, hogy meg is tudja fogni, de van, hogy nagyon felidegesíti magát, ha nem sikerül. A legújabb, hogy eszi a kezét. Egyik alkalommal egy puha szőnyegre tettem a TV elé hasaltatni. Eléje raktam a színes kis könyvét, csak hogy, Ő le se sz@rta a kiskönyvet, mert a tv sokkal jobban lefoglalta. Kicsit rossz érzésem volt, hogy 2 hónapos és már a televízió rabja, de aztán arra gondoltam, hogy legalább, amíg elvonja a figyelmét, addig Én simán el tudom intézni a folyó ügyeimet :).
Amúgy a gyermek nagy telefonbetyár, mert nélküle nem lehet beszélnem senkivel. Minden beszélgetésbe előbb vagy utóbb beleszól, aminek természetesen a Nagyik és a Papa nagyon örül :), ezek a mai gyerekek a technika rabjai..
Azt azért szeretném még megemlíteni, hogy Milu ma teljes hosszában átaludta az éjszakát. Éjjel 11-től reggel fél hétig úgy aludt, mint egy kis angyal. Igaz, hogy utána úgy bezabált, hogy a böffentése nem hasonlított babáéra, inkább egy farkas ordításra.
Pénteken megyünk Pécsre. Kora reggel indulunk, ami Milu szempontjából jó, mert akkor még neki alvásidő van. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogja bírni az utat, de bízom a legjobbakban. Ilyen az, ha valakinek a nagyszülei messze laknak.
Van, hogy így alszik napközben, csak mert megérdemli/lem... van ami neki is és nekünk is jó. Ez egy ilyen dolog :)