Ma ismét ctg-re kellett látogatni a klinikára. Már rutinos ctg-re járóként, tudom hogy, előtte enni kell,hogy a gyereke mocorogjon. Ettem is, sőt még narancs levet is ittam és ráadásnak vittem magamnak csokit és gyümölcs levet, biztos ami biztos alapon.   Nem is volt gond, amíg várakoztunk, a gyerek rendesen dolgozott, de mire bejutottam, megunta az egészet és bealudt.  Az nem kifejezés, téliálomba merült, mert nem használt se a gyümölcslé, se a csoki (és tudom, hogy senki nem hiszi el, de olyan meleg volt, hogy semmi affinitásom nem volt a csoki evéshez, de ha egyszer muszáj!) és még a szülésznő is kétszer megrázta a pocakot,hátha lesz valami hatással, de nem, semmi. Ha arra gondolok, hogy a jövőre nézve ez nem egy kellemetlen probléma, hogy a gyerek mellett rock koncertet lehet tartani, mert azt is átaluszza, akkor legyen.

Megbeszéltük a dokival, hogy akkor csütörtökön újra látjuk egymást, ahol már a ctg és a vizsgálat közé beékelünk egy ultrahangot is, hogy egy körül-belüli képet kapjunk arról, hogy mégis mekkora ez a gyermek. Igazából a fej mérete számít, mert ugye nem mindegy, hogy egy görögdinnyét vagy csak egy kisebb pöttyöslabdát akarok átszuszakolni egy 10 cm átmérőjű lyukon.

Igazából most már a doki arra számol, hogy a gyermek kihúzza a terminus végéig, bár bennem van egy halvány remény a csütörtök este,péntek reggellel kapcsolatban, mert ha jól láttam, akkora várható egy kellemes hidegfront. Hátha az meghozza a kedvét a külvilághoz.

Kérdeztem a dokit, hogy esetleg azért nem szállt le a pocim, mert Bubunak túl nagy a feje, de erre ő csak annyit mondott, hogy nem , hanem azért mert az első gyerek. De akkor a kedves Sóginőmnek meg miért volt lent a pocija a Patrikkal?!?!  Na sebaj, legyen úgy ahogy ő mondja, az nekem csak jó.

Amúgy ma Apja elvitt engem az arénába, mert arra kértem a doki után, hogy szállítson valami légkondícionált helyre, mert a 32 celsius az nekem a hőgutával egyenlő. Így elvitt oda, ahol bementünk a H&M-be (minden hátsó szándék nélkül), ahol mit ad Isten, hát az látom, hogy a semmiből egyszer csak lett nekik kismama részlegük, nem is akármilyen. Na több se kellett, vetettem is rá magam a jó kis vékony nadrágokra, pólókra, csak azt sajnáltam, hogy miért a terhességem végén derült ez ki, hogy lesz/van nekik ilyen részlegük... No mindegy, mondtam is Apjának, hogy ha tényleg az én pocómba van a világ kekece, akkor az tuti, hogy holnap megszületik, csak nehogy véletlenül is hordani tudjam a cuccokat....

Most már itthon vagyunk, próbáljuk visszahűteni magunkat az élethez szükséges hőmérsékletre. Banyek április vége van és több mint 30 fok, ez tuti nem normális, mi lesz nyáron?!?!

Megláttam magam az egyik kirakatba, Apja éppen hellyel-közzel kitakart. Na mondom, nem is vagyok olyan nagy, megpróbáltam kifarolni Apja takarásából, de amikor még mindig faroltam még mindig és még mindig, meg kellett állapítanom, hogy de, nagy vagyok, nagyon nagy...

Úgy tűnik a név mizéria kezd megoldódni, nem kell aggódni, lesz neve a gyereknek. Természetesen Apja azóta teljesen elbizonytalanodott, hogy akkor most hogy is legyen, mert hát már nem is tudja... A Sámuel általa most le lett szavazva, helyette bedobta a Milánt. Kezdek megbarátkozni vele, lehet ezt is becézni rendesen. Csak hogy most már Apja ebbe sem olyan biztos, de erre azt mondtam neki, hogy amikor a kezünkbe tartjuk majd a kisporontyot, akkor úgyis tök egyértelmű lesz, hogy mi is a neve.

Hozzáteszem a Samuról azért mondtam le viszonylag könnyen, mert ha esetleg a következő gyerek is fiú lenne (következő gyerek, asszem ez már az agymosás tünete), nehogy Natan szóba kerüljön, mert attól kiver a víz. Voltak még hasonló próbálkozásai Apjának, pl: Maxim, Ruben, Dusan és Ivor. Én már a Maximnál sírtam.

Tehát ha belegondolok a Milán egészen jó név.

Ui: Ez Apának küldöm, a Prometheus kibővített előzetese, remélem engem viszel el megnézni :)  Attila nem nagyon csípi az ilyen filmeket, de engem meg baromira érdekel!

39+1

Még 7 nap (elvileg)..