Már nagyon vártam, hogy lemehessünk Balatonra és nagyon kiváncsi voltam, hogy vajon Mili hogy bírja az utat és eleve az ottlétet. Jelentem ennek a gyereknek teljesen mindegy, hogy hol van, mert mindenhol ugyan olyan jól alszik, mindenhol ugyan olyan jó a kedve és mindenhol mosolygós.
Múlt héten szombaton édesanyám korán feljött értünk Fótra (azért mert Apájának még dolgoznia kellett). Kb. olyan 8:30 körül indultunk, de rengetegen voltak az M7-en. Első 20 km-en már belefutottunk egy balesetbe, de hála a Jó Égnek viszonylag hamar túl jutottunk rajta. Utána már csak az enyingi lehajtónál volt hatalmas torlódás, amihez Mi is csatlakoztunk. A lurkomese.blog.hu-n már lehetett olvasni, hogy ha az ember esetleg egy nagyon bevásárló központba kénytelen megszoptatni a babáját, nem biztos, hogy az zökkenő mentesen működik. Ugyan így van ez ha az ember útnak indul. A benzinkutakon és pihenőhelyeken esetleg, ha szerencséd van pelenkázó akad, de szoptatáshoz megfelelő hely már nem nagyon. Így adódott az, hogy Milit a kocsiba kellett megetetnem. Persze a kocsiba jó meleg van, a pozíció sem tökéletes és hát még mindig vannak emberek, akiket a szoptatás lázbahoz és kukkolnak, tehát ha még nem melegítettük volna teljesen össze egymást a gyerekkel, akkor még egy pelenkát is magunkra kellett terítenem, hogy az élmény teljes legyen (hozzá kell tegyem, hogy a kocsiban az ablakok sötétíthetőek voltak és viszonylag jól el lehet benne bújni, de ha valaki direktbe odaáll a szélvédőhöz, azzal már nem tudok mit kezdeni). Szóval a lefelé vezető utat 4 és fél óra alatt tettük meg, hála a hatalmas forgalomnak és annak, hogy vannak autósok akik ha városon belül mennek, hanem akkor is tartják a 60-as tempót, ami lássuk be, őrjítő.
Ezalatt az idő alatt Mili lényegében aludt, ivott és játszott a Mamájával illetve kétszer bekakilt....De viszonylag jól bírta az utat.
Két napot töltöttünk Apajája nélkül. Nehéz volt. Nem azért mert Milivel nem lehet bírni, hanem azért mert nem nagyon szeretünk Apájával külön lenni. Eléggé megvisel minket. Mili fürdött a kismedencéjébe 2-szer vagy 3-szor, lepisilte közbe a Nagyiját és Anyáját, sétáltunk nagyokat, sokat kint voltunk a levegőn és már én sem vagyok olyan fehét, mint egy mentőautó.
Szegény Picit nagyon megviseli ez a nagy meleg, de szerdán már vissza kellett jönnünk, mert Joci Mami idejét sem akarjuk megszabni (hálás is vagyok neki, hogy vigyázott a rosszcsont kutyáinkra és hogy ilyen szépen rendbe rakta nekünk a lakást). Szóval szerdán már jöttünk is vissza délelőtt és azt az utat Mili teljes egészében átaludta, majdnem háztól házig. Ahogy kinyílt a csipája a szájába nyomtam a cumisüveget a baracklevével együt (mert ezen a héten a barack van terítéken) és úgy beszlopálta, hogy öröm volt nézni, azóta megissza a baracklevet (amihez az is kellett, hogy ma vegyek 3-as cumit, mert mostanába esett le, hogy talán nem az újszülött cumiból kéne etetni). Amúgy ma ímmel ámmal, de megette a mára kiporciózott barack-alma pépet. Ügyes nagyfiú :) Tényleg az, mert hiába nem akarom ültetni, fogja a kezemet és felhúzza magát. Eszméletlen ereje van a kisfickónak. És lehet elfogult vagyok (egye fene az vagyok, nem csak lehet), de gyönyörű ez a Gyerek. Múlt héten amikor a dokinál voltunk, egy 2 hónapos kislánynak az anyukája megjegyezte, hogy egy fiúnak pazarlás az ilyen hosszú és dús szempilla... irígykedni nem szép dolog, de dagad a májam, főleg ilyen esetben.
Így aludt végig az Én kis tündérem. Kapaszkoditt Kooky boy-ba, hogy el ne szökjön :)
