Elsőnek, amit már tud a baba:
A várandósság felére (a terhesség 20. hetére) már a legtöbb kismama számára érezhetőek a magzatmozgások. Bizonyítva ezzel, hogy a baba nem unatkozik odabent. Forog, ugrál, úszkál. A magzatvíz jelentős növekedése ehhez elegendő teret biztosít a számára. A magzat már hall és nemcsak az anyuka hangját, de a testének egyéb „zajait” is érzékeli. Hallja többek között a szívverését, a hasának morgását, és a csuklását is. Természetesen a külső zörejek, idegen hangok is eljutnak hozzá, de rövid időn belül képes megkülönböztetni ezeket az anyuka hangjától.
A 25 cm-es Pocaklakó súlya már 300 gramm és ebben az időszakban 80-100 grammot gyarapszik hetente.
Nem akarom hangsúlyozni, hogy a mi Babócánk bőven meghaladja a 300 grammot :)
Szóval, ami az elmúlt pár napban történt azt senkinek sem kívánom. Amint már az előző bejegyzésben írtam, az integrált teszt alapján közepes kockázatúak vagyunk. Ennek megfelelően még hétfőn megbeszéltük a dokimmal, hogy kedden még konzultálunk, hogy kell-e genetikussal beszélni és kell-e más további vizsgálatot végezni.
Kedden reggel Szegedre mentünk, mert sikerült végleg elintézni a lakás eladást. Éppen leültünk az ügyvédnél, amikor hívott az orvosom, hogy beszélt a genetikussal és ha tudunk menjünk be most, mert akkor meg kéne csinálni a kromoszóma vizsgálatot különben kifutunk az időből. Köpni-nyelni nem tudtam, csek hebegtem, hogy szegeden vagyunk és nem döntöttünk, de nem szeretnénk az amniocentézist, hiszen kockázatos. Azt mondta a doki, hogy gondoljuk végig és másnap reggel vár minket, hogy tudjuk beszélni mi is a genetikussal. Onnantól kezdve bármit aláírathattak volna velem, mert nem tudtam figyelni egyáltalán arra, hogy mi történik körülöttem..
Nagyon kifacsartan értünk haza, főleg Én, mert sehogy sem tudtam kiverni a fejemből, hogy van arra lehetőség, hogy baja van a Babánknak. Ráadásul fogalmam nem volt arról, hogy mikor hozom meg a jó döntést. Hála Istennek, hogy az Én Férjem egy ekkora csoda és ajándék nekem, mert Ő volt az aki végig tartotta bennem a lelke. Csodálatos.
Tegnap egésznap éreztem a pici mocorogni, leginkább akkor amikor sírtam, vagy el voltam kenődve és ezt el is mondtam Apjának. Mondtam neki, hogy az alapján keressünk nevet, ami arra utal, hogy mekkora csoda ez a Baba, hogy így próbál minket felvidítani.
Így találtuk meg a Sámuelt. Ennél tökéletesebb nevet nem is hallottam és nem is adhatnánk a Babánknak. Annyira éreztem, hogy az Én pocakomban egy Sámuel vagy, hogy mondtam Apjának, hogy adhatunk neki bármilyen nevet, Ő csak a Samura fog hallgatni. Szóval, így lett a Baba végleges neve Török Sámuel Csaba.
Ma reggel már a pici korán fent volt és mocorgott. Gyorsan elmentünk az I. sz. Női Klinikára, ahol egy kicsit kellett várni (pont annyit, hogy a parkoló jegy lejárjon, szóval Apjának el kellett mennie, hogy meghosszabbítsa a parkolást, persze ahogy kitette a lábát a klinikáról, abban a pillanatban hívtak be). Beszéltem a genetikussal, aki elmondta, hogy protokol szerint ajánlják fel a kromoszóma vizsgálatot, ami ha pozitív a 24. hétig megszakítható a terhesség. Mi azt megbeszéltük, hogy semmilyen körülmény között nem tudnánk egy ilyen döntést meghozni, tehát a terhesség megszakítást teljes mértékben elvetettük. Azt mondta az orvos, hogy ebben az esetben felesleges kockázat a vizsgálat, mert jelentősen növeli a vetélés lehetőségét. Így jöttünk el. Jól döntöttünk, a picink jól van.
Tehát az egész arra volt jó, hogy kiderüljön, hogy Samu van a pociba, bár nem bántam volna, ha ezt máshogy hozza a tudomásunkra.
Most is éppen mocorog és kapálódzik. Imádom!
Köszönöm a családnak, hogy így aggódtak és szeretnek minket! Puszi nektek!
Szerelmem! Köszönöm hogy Te vagy a Férjem!!!!